100 éves a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola:
Kőbe zárt angyalok
a matyó Alma Mater története
- DVD -

 

Kőbe zárt angyalokA jövőbe vetett hit, áldozatvállalás a közösségért, kitartó munka, magas színvonalú oktatás, humánus szemlélet - ezek a szavak jutnak eszembe, ha végiggondolom a száz év történetét.

Az alapítókat az a szándék vezette, hogy hozzásegítsék ennek a térségnek a gyermekeit a felemelkedéshez. Céljukat elérték. Minden korszakban voltak a Gimnáziumban olyan tanáregyéniségek, akik diákjaikra nagy hatást gyakoroltak, így sokan közülük nem csupán szűkebb környezetükben, de a nagyvilágban is elismert szakemberekké váltak. A tanár számára a legnagyobb elismerés, ha tanítványa túlszárnyalja őt.

Tisztelegni szeretnénk a sokszor nehéz körülmények között dolgozó kollégák előtt, erőt meríteni példájukból. És büszkélkedni is szeretnénk tanítványainkkal. Példaképek ők - bár ezt ma nem divatos emlegetni.

Jóleső érzés hallgatni, hogy milyen szeretettel emlékeznek az egykori diákok a középiskolás évekre. A kövesdi gimnáziumban töltött idő összeköti őket.

Ezt a szellemisléget szeretnénk tovább vinni.

"A legtöbb, mit gyermekeinknek aedhatunk: gyökerek és szárnyak." (Gothe)

Juhász Jánosné igazgató

A jubileumi megemlékezésre készült el ez a DVD, mely gimnáziumunk történetét mutatja be. A filmet gimnáziumunk öregdiákja, Szekeres Csaba rendezte.